Kedvelt filmes toposz a halálra készülő főhősé, aki miután megtudja, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, hátralévő idejében megpróbálja kiélni megvalósulatlan vágyait (A bakancslista) és / vagy elrendezni kapcsolatait (Az élet nélkülem). A témához többnyire szentimentális-szépelgő hangulatok dukálnak (Ősz New Yorkban, Édes november), a szereplők pedig, ha ki is lépnek korábbi, beszűkült életük keretei közül, nem vetemednek arra, hogy felrúgják a különféle normákat és tabukat. Pedig a halál árnyékában, amikor már nincs mit veszteni, akár meg is lazulhatnak, átértékelődhetnek az erkölcsi normák, és a „jogkövető magatartás” fontossága sem magától értetődő többé (lásd: Halálkeringő); ezzel a szcenárióval azonban ritkán játszanak el az alkotók.

A Breaking Bad viszont, ahogy a címe is jelzi, éppen azt járja körül, hogy miként lép egy krónikusan tisztességes átlagember a bűn útjára. Az író-producer-kreátor Vince Gilligan persze ravaszabb annál, hogy csupán a híres József Attila hexametert („Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!”) illusztrálja, kémia tanár főhőse ugyanis nem ’minden mindegy’ alapon kezd drogot kotyvasztani, hanem, hogy gondoskodjon családja jövőjéről. A Nancy ül a fűben háziasszonya is azért csap fel marihuána-dealernek, hogy férje halála után normális életet biztosíthasson gyerekeinek, az alaphelyzet ott – talán a sitcomos poentírozás miatt – mégis abszurdnak tűnik egy kissé. A legtöbb ember számára ugyanis az anyagi helyzet rosszabbodása általában nem elég indok arra, hogy bűnözőnek álljon, a Breaking Bad-ben viszont – és ez a sorozat talán legnagyobb bravúrja – mégis teljesen hihető ez a fordulat, ami a felmerülő morális dilemmákat is sokkalta hitelesebbé és átélhetőbbé teszi.

Walter H. White a történet elején valóban nem tűnik deviáns figurának, éppen ellenkezőleg, még saját családja és a barátai is unalmas, szürke kisembernek tartják. Kémiát tanít Albuquerque egyik középiskolájában, de alacsony fizetése miatt kénytelen mellékállást vállalni egy autómosóban, hogy a második gyereküket váró, háztartásbeli feleségét, és fogyatékos kamasz fiukat, Walter Jr.-t eltartsa. Nem sokkal az 50. születésnapja után derül ki, hogy tüdőrákja van, amit eleinte eltitkol környezete elől, és a méregdrága kemoterápián sem akar részt venni. Sógorától, aki a DEA, azaz a drogellenes szövetségi rendőrség tagja, megtudja, hogy a metamfetaminnak óriási piaca van a környéken. Mikor az ügynökök rajtaütnek egy helyi droglaboron, Walter úgy dönt, átveszi a gyártást, egy volt diákja, a dealerkedésben jártas Jesse Pinkman segítségével.

Egy akciósorozatban ezen a ponton felpörögnének az események, gyors montázsban láthatnánk, ahogy hőseink anyagbeszerzésre indulnak, gázálarcban öntözgetik a veszélyes folyadékokat egyik lombikból a másikba, majd az utcán próbálják elpasszolni a cuccot. Ezek a képsorok a Breaking Bad-ből sem hiányoznak, Gilligan azonban ráérősebb tempóban, nagyobb kihagyások nélkül követi a szereplők első lépéseit a drogbizniszben – részletesség és realizmus tekintetében már-már megközelíti a Drót szintjét. Walterből így természetesen nem válik azonnal vérprofi alvilági figura, sőt az első kudarcok után ideiglenesen fel is adja a „szakmát”. Nem a metamfetaminnal van gondja: kémiai előképzettségének hála, olyan minőségi, tiszta anyagot tud előállítani, mint senki más. Gyorsan kiderül viszont, hogy a drogpiacon sem lehet új termékkel megjelenni, anélkül, hogy a konkurencia ne érezné úgy: súlyosan sérülnek az érdekei. A helybéli mexikói kiskirályokkal pedig csak az tud eredményesen tárgyalni, aki képes erőt felmutatni – egy rákos kémiatanár és betépett exdiákja nem a legjobb túlélési oddszokkal indul ebben a játszmában.

A szokatlan alaphelyzetből persze nem csak drámai, hanem komikus szituációk is adódnak bőven, de az alkotók – szerencsére – inkább a véresen komolyan vett fekete humort, mintsem az olcsó poénokat kultiválják. A hangvétel a Maffiózókéhoz hasonló, amennyiben Gilligannek is sikerült egy jellegzetes mikrokörnyezetet teremtenie – csak éppen New Jersey helyett Új Mexikóban –, egy komplex főhőssel és enyhén karikírozott mellékszereplőkkel. Míg Tony Soprano bűnözőként próbál beilleszkedni a felső-középosztálybeli életformába, addig Walter White egy tipikus alsó-középosztálybeli létből kóstolna bele a bűn világába. Utóbbi viszont nem (csak) a hatóságok, de családja előtt is kénytelen titkolni kettős életét, drámája ennyiben még súlyosabb is. És ahogy Soprano sem egysíkú, velejéig romlott figura, úgy Walt sem csupán a körülmények ártatlan áldozata. Eleinte lenne más választása is, hogy a számláit rendezze: egykori kollégája felajánlja, hogy fizeti helyette a kezeléseket, de büszkeségből és egy régi sérelem miatt nemet mond, a második évad történései pedig arra utalnak, hogy személyiségét egyre inkább eltorzítja a ’sötét oldalon’ eltöltött idő; titokban mintha élvezné is, hogy kiléphet végre unalmas életéből.

Számtalan erénye – a mozifilmeket idéző fényképezés, a flashforward narrációs technika ügyes alkalmazása, vagy a fordulatos történet – ellenére a Breaking Bad elsősorban tehát karakterdrámaként működik, amiben a főhőst alakító Bryan Cranstonnak is óriási része van. Neki köszönhető, hogy Walter White lassan ugyanolyan ikonikus figurává válik, mint Tony Soprano vagy Tommy Gavin – teljesen megérdemelt az egymás után kétszer is elnyert Emmy-díj. Ugyanígy kiemelendő Aaron Paul teljesítménye, aki tökéletesen hozza az érdes modorú, lassan mégis szimpatikussá váló wannabe-dealert, de hibátlan Dean Norris alakítása is a rendőrsógor szerepében, mint Vic Mackey realistább verziója, vagy Bob Odenkirk Coen-filmekbe illő zugügyvéd-figurája.

Nehéz lenne megtippelni, hogyan alakul Walter sorsa a hamarosan induló harmadik évadban, az első kettő alapján viszont valószínűsíthető, hogy – amennyiben nem változik az alkotók összetétele – a Breaking Bad továbbra is izgalmas morális kérdéseket fog felvetni; ebben, illetve átgondoltságát és merészségét tekintve talán nincs is nála különb a jelenleg futó drámai sorozatok mezőnyében.

Az elemzés először a Mozinet Magazin 2010 áprilisi számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.